Ballagó diákjaink búcsúzó gondolatai

smiley
Ha visszamennénk az időben és már tudnám, hogy a Dózsából Tomori lesz, akkor sem választanék másik gimnáziumot, mivel ez az a hely, ahol az ember mindent
megtanulhat az életről.
smiley
A négy év alatt végig érződött, hogy a tanárok segíteni, jó szándékkal tanítani akartak minket, és ezért az „elindításért” mindig hálás leszek ennek az intézménynek.
smiley
A számomra a legjobb iskolába jelentkeztem négy évvel ezelőtt és jó érzéssel fogok visszagondolni az itt eltöltött időre.
smiley
Nagyon jó, hogy a különböző emlék- vagy ünnepnapok kisebb műsor formájában „élhetők meg” és hogy diákok működnek közre, ettől a többi diák számára még
érdekesebb.
smiley
Többek között a színházlátogatás is nagyon jó élmény volt, mert az is egy olyan program, ami kiszakít a szürke hétköznapokból és mellette rengeteget ad.
smiley
Amikor az általános iskolából ballagtam, nem igazán tudtam, mit szeretnék csinálni, éppen ezért választottam ezt az általános gimnáziumot. Döntésemet nem bántam meg.
smiley
A gimnáziumi évek alatt sikerült matekból feltornáznom magam ötösre úgy, ahogy általánosban nem sikerült.
smiley
Kicsit sokalltam az órák számát, természetesen kell a továbbtanuláshoz ez is, viszont a tölteléktantárgyakat, úgy ahogy a földrajzot, kémiát - ha senki nem akar arra menni -, ki kellett volna venni az órarendből.
smiley
Szuper osztályfőnökünk volt, aki mindenben segített és rengeteg programra elvitt.
smiley
Úgy gondolom a névváltoztatás nem igazán hatott ki az iskolai életre. Az iskolai programok ugyanúgy megszervezésre kerültek, amik családias hangulatot alakítottak
ki. A programok színesek és élvezhetők voltak.
smiley
A tanórák érdekesek és interaktívak voltak, amelyekből lehetett tanulni. A tanárok sokban segítették a diákokat.

smiley
Felkészültnek érzem magam az érettségire, a négy év alatt megfelelő oktatásban vettem részt.
smiley
A diákoknak szervezett programokban az iskola kiváló. Több barátomnak meséltem róluk, akik más iskolába járnak, és csodálkoztak, hogy mennyi minden van nálunk.
smiley
A legnagyobb élményeim közé tartozik a cserediák program. Amikor Magyarországra jöttek az is felejthetetlen volt, viszont amikor mi mentünk ki, az volt az igazán csodálatos. Lehetőséget adott arra, hogy tapasztaljunk, megismerjünk más kultúrákat, és jó barátságokat kössünk. Én a cserediákommal mai napig tartom a kapcsolatot.
smiley
Rengeteget kirándultunk, jól megszervezett volt a program és nagyon jó volt a hangulat.
smiley
Összességében én imádtam a Tomoriba járni. Sokat tapasztaltam, tanultam és mindemellett jól éreztem magam. Köszönöm ezt a négy évet! 
smiley 
A Dózsát azért választottam, mert helyben volt, így időt spórolhattam az esetleges utazással.
smiley
Az évek alatt nem csak lexikális tudásra tehettünk szert, hanem lehetőséget kaptunk gondolkodásmódbeli fejlődésen is keresztülmenni.
smiley
Itt tanultam meg felismerni az élet valódi értékeit, illetve nem egy összefüggés tárult fel előttem, megtanultam átlátni a dolgokat. Szerettem ebbe a gimnáziumba járni.
smiley
Nagyon sokat köszönhetek ennek az iskolának. Új barátokat szerezhettem és a személyiségem egy hatalmas fejlődésen ment keresztül. Alapvetően a családias légkör az, ami a legjobban megfogott a négy év alatt.
smiley
Az iskola rendszerével kapcsolatban én nem tudnék semmi rosszat mondani. Alkalomadtán szigorú feltételekhez vagyunk kötve, de ez egy színvonalas iskolában elvárható dolog.
smiley
Pozitívum volt a négy évben a tanárok közvetlensége, bárkihez fordulhattunk a problémáinkkal, mindig próbáltak segíteni.
smiley
Sok dologgal kapcsolatban változott a véleményem és nyílt fel a szemem. Sok emberi dolgot értettem meg, de legfőképp magamat.
smiley
Egy második családomra leltem itt és nagyon nehezen fogom őket elengedni.
smiley
A lényeg, hogy szerezz barátokat, hogy ne kelljen végig egyedül lenned. De, ha nincs ez az iskola, nem találkozok a barátommal.
smiley
A tanulás mellett saját személyiségemet is megtaláltam. Rengeteg pozitív emlékkel lettem gazdagabb.
smiley
Itt ismerkedtem meg a mostani legjobb barátaimmal, akikkel idáig legjobban tudtam azonosulni. Tanáraim felkészítettek a felnőtt életre.
smiley
Ez a négy év volt eddig a legszebb négy évem, még a rossz dolgokkal együtt is. Őszintén hiányozni fog ez a hely, az osztály és a Kitti!
smiley
Roppant hálás vagyok azért, hogy itt lehetek és itt tölthettem el ezt a négy évet. Utolsó évre nagyon jó lett a hangulat itt az osztályban. ... Ha visszamennénk az időben, újra ide jelentkeznék.
smiley
Még csak most volt, amikor kilencedikesként kiálltunk hupikék törpikék jelmezben és féltünk a végzősöktől. Most meg már itt állunk végzősként és érettségit fogunk írni.
smiley
Ambivalens érzéseim vannak: örülök, hogy elballaghatok, kiléphetek a nagybetűs Életbe, viszont rettentő szomorú is vagyok, mert egy remek osztálytól és sok remek tanártól kell most búcsúznom. ... Történtek jó és rossz dolgok is, viszont ezek a dolgok formáltak azzá, aki most vagyok. Hálás vagyok a rengeteg emlékért, élményért.
smiley
Nagyon vártuk, hogy vége legyen, de most, hogy itt tartunk, már elkezdett hiányozni minden. Hatalmas nagy köszönettel tartozom az iskolának, az osztályomnak és minden embernek, akit négy év alatt megismertem.
smiley 
Nagyon örülök, hogy ide jöttem, felejthetetlen eseményeket adott az iskola és a közösség. Ha visszamehetnék oda, akkor is ezt az iskolát jelölném meg megint. Voltak nézeteltéréseim a rendszerrel, nem mindennel értettem mindig egyet, de ez mindenhol így megy.